Bozsoki Malomporta - Patakpart. Nyugalom. Természetközeliség

 

Kedves Anyukák és Apukák!    

Bozsokra látogattunk, hogy bemutathassuk Nektek a Malomportát.

Tartózkodás ideje és időtartama

2 éjszakát töltöttünk el a szálláshelyen február elején.

Elhelyezkedés

Bozsok egy apró, 350 fős falucska és az osztrák határ mellett fekszik Vas megyében, a Kőszegi hegységben, Szombathelytől 8 és Kőszegtől 18 km-re. A Malomporta a falu egy zsákutcájában található, közvetlenül a Sibrik kastély mellett, egy pici patak partján. 

Milyen látnivalók vannak még a környéken? 

Bozsok hihetetlenül sokat tud nyújtani a természet,- és kiránduláskedvelő családoknak. Itt van az országos Kék túra útvonalának végpontja, tökéletes helyszín árnyas erdei sétákhoz vagy hosszabb túrákhoz. Az Írott-kő a Kőszegi-hegység és egyben Dunántúl legmagasabb, 882 méteres pontja sincs messze, sőt, ha már valaki erre jár, akkor a Cáki pincékhez is érdemes ellátogasson. Védett, forgalomtól elzárt 40-50 km-es kerékpárutak is rendelkezésre állnak egy frissítő, gyermeküléses kerékpározáshoz, de nagyobbak akár már önállóan is bicajozhatnak errefelé a szülőkkel.

A Malomporta a Sibrik-kastély bejáratánál található, aminek parkjában sok szülő sétálgat szívesen. Csak egy tipp: délelőtti, délutáni baba altatásra kitűnő választás a friss levegő miatt.

A Lombkorona tanösvény (Althodis), a gyöngyösfalui Holdfényliget, a kőszegi Chernel-kert és a szombathelyi Kalandváros szintén élménydús programokat kínál. Bozsokon található továbbá a Kneipp udvar is, ahol száraz taposó, trambulin, ping-pong, a patakban pedig nedves taposó várja az érdeklődőket.

A Malomporta

A Malomporta egy közel 300 éves épület, mely több épületrészből áll, melyek mindegyike teljeskörűen fel lett újítva. A házigazdák, Zita és Béla 4-5 éve várják vendégeiket 6 különböző apartmanban, melyeket a falusi-, paraszti élet mintájára - nagyon ízlésesen- lettek berendezve. Mivel minden apartman más, ezért az igényeinket figyelembe véve, érdemes foglalás előtt leinformálni a háziakat a lehetőségekről.

Tipp: Ha nagyobb gyermekekkel utazunk, a legjobb a "Szitapadlás"-t foglalni, mert a galérián egy nagyon szuper alvó kuckót alakítottak ki, ahová létrán keresztül tudnak feljutni a gyerkőcök. 

A koncepció

A Malomporta ideális helyet, teret és időt biztosít a családoknak az együttléthez, így újra felfedezhetik a "semmittevés" és pihenés jótékony hatásait. Az üzemeltetők igyekeznek arra ösztönözni a szülőket, hogy ne táblázzák tele a napot programokkal, ne üljenek egész nap autóban, hanem csak induljanak el a szélrózsa bármelyik irányába egy 5 perces sétára, hogy megérezzék a természet összekovácsoló, feltöltő erejét. Azt mondják, ha valaki nem tér vissza egy órán belül sem, az nagyon jó jel, mert akkor át tudták magukat adni az érzésnek, hogy milyen jó együtt lenni rohanás nélkül és mekkora élményeket hordoz magában a természet gazdagságának közös felfedezése. Itt, a leghétköznapibb dolgok is csodának tűnnek. Ha az ember először élheti meg közösen gyerekével, egy autentikus környezetben, hogy milyen a felhők vonulása, egy csiga vánszorgása vagy a patakban való játék, akkor olyan pillanatokkal lesz gazdagabb, melyeket máskor, más körülmények között nem tapasztalhat meg és évekkel később nem pótolhat be.

A koncepió kiegészítéseként, a szobák többségében nincs is TV. Csak kérésre. Ráadásul a 18 év alatti gyermekeknek a Wi-fi kódot is csak szülői engedéllyel adják oda.

Kabala

Állatkás kabala nincs, de előállítanak saját termékeket levendulából, amelyekkel az épületben több helyen is találkoztunk. Ilyen például a levendula-csokor.

Érkezés

A fogadtatás szívélyes volt, a másnapi reggelinél nagyon sok információt megtudtunk, magától a házigazdától.  

Szobák

Minden szobához/apartmanhoz tartozik konyha is és mind különböző méretekkel, adottságokkal várja az ide látogatókat.

A Molnármester, Mézes 7-es, Lisztes-lak, Őrlős hajlék, Kisinas-zug, Szitapadlás nevek mind a molnár mesterséghez kapcsolódnak. Kiságyat és számos babás felszerelést is biztosítottak számunkra. 

A főépületben található egy közösségi tér, mely akár két baráti család "nappalijává" is válhat, ha egyszerre veszik ki a "Kisinas zug"-ot és a "Szitapadlás" apartmant. 

Wellness

Rohoncon (Rechnitz) van egy fürdésre alkalmas tó, ahol elkerített gyerekrész és babáknak árnyékoló is van. Több strand is található még a közelben, mint pl. Szombathelyen, Großpetersdorf-ban és Lékán. A szintén közelben található Lutzmannsburgi Sonnentherme pedig, nagyon híres a bababarát szemléletéről, babavilágáról és kedvelt hely akár egy pár órás vagy egész napos fürdőzéshez is.

Játszósarok/játszóház

A főépületben rendelkezésre áll egy játszósarok, ahol nem csak könyvek, de régi, természetes anyagokból készült játékok is helyet kaptak. Kialakítottak továbbá, egy kinti játszóházat is asztalokkal, székekkel, sütővel, rajztáblával egy külső "padlástérben", aminek különlegessége, hogy a gyerekek csörlővel is felhúzhatnak kis kosárkában apróságokat maguknak a játékhoz.

Tipp: A fakanalakból készült bábok voltak a kislányom kedvencei, mindenképpen próbáljátok ki őket.

Személyzet

Nagyon kedves vendéglátóink voltak.

Tisztaság

A tisztaság is rendben volt.

Ételek

A Malomportában jelenleg csak reggelizési lehetőség van, svédasztalos formában. Bio joghurtok, gyümölcssaláta, paradicsomos-mozarellás rukkola saláta, szalámik, péksütemények, főtt tojás, virsli, saját készítésű sonka, kolbász, kávé és tea várt ránk az előre megbeszélt időpontban. Tökéletes reggeli, nem hiányoltunk semmit.

Programok, ajánlatok, animáció

Természetjáráshoz, kiránduláshoz minden adott. Nyáron a patakpart, a friss vizű forrással kitűnő pancsolási lehetőség és időtöltés, hiszen a gyerekek imádnak bokáig gázolni a hűs vízben. Extra élmény, hogy tutajozhatnak, felfedezhetik a patak környezetét és egy hatalmas homokozó is rendelkezésre áll nem messze a víztől. 

Azok a családok, akik vágynak az aktívabb kikapcsolódásra, bőven inspirálódhatnak Bozsok grafikai térképéből is, ami sok ötletet adhat. Ezt a házigazdák készítették vendégeik számára, hogy segítsék az eligazodást a számtalan környékbeli látnivalók között.

Megálmodás alatt van egy Malomporta pecsétgyüjtő füzet  is, mely a tervek szerint, arra buzdítja majd a kicsiket, hogy minél több csodát fedezzenek fel a Malomporta 500 m-es körzetében.

Eszközbérlés

Kerékpár bérlése ingyenes.

Szabadtéri játékok:

A Malomporta területén több játék is várja a kicsiket. A már említett kinti babaház rajztáblával, asztalkával, székekkel, felhúzható kosárkával, homokozó stb. 

Wifi

A Wifi ingyenes, a kódot gyermekek csak szülői engedéllyel kapják meg.

Állatsimogató

A Malomportával szemben található egy lovarda, ahol lovaglásra, simogatásra is van lehetőség. A szálláshely egy saját állatfarmmal is büszkélkedhet, ahol több mint 40 disznó él szabadon és boldogan. Előzetes egyeztetés után, etetési időben, őket is megnézhetik a gyerekek.

Persze a környékbeli cicákat is lehet simogatni. :)

Kisállat

A szálláshely állatbarát, kisebb testű kutyákat lehet hozni.

Parkolás

A Malomporta rendelkezik parkolóval, továbbá a bejárat előtti parkolás is lehetséges.

Akadálymentesség

A Malomporta nem teljesen akadálymentes, habár van a kínálatban akadálymentes apartman is. (Több szobához és épületrészhez is lépcsőn keresztül lehet eljutni.) Lift nincs. Érdemes babakocsi helyett hordozókendővel, hordozóeszközzel közlekedni, vagy a babát kézben felvinni. 

Bababarát-e 

Sok babás eszköz áll rendelkezésre, egy család kisbabával és totyogóssal is nagyon jól tudja érezni magát itt. Etetőszék, kiságy, légzésfigyelő, cumisüveg fertőtlenő, rengeteg játék, már érkezésünkkor be volt készítve. 

Kicsekkolás

Mint az érkezés, a kicsekkolás is problémamentes volt, nagyon kedves fogadtatásban részesültünk.

Összbenyomás 

A Bozsoki Malomportát mindenkinek tiszta szívből ajánlom, ide egyszer mindenkinek el kell jönnie!

Visszajönnénk?

Igen! Bármikor nagyon szívesen.

Boros Diana


Tetszett a cikk? Hasznosnak találod? Osszd meg, hogy az ismerőseid is olvashassák!

Kövessétek a Facebook oldalunkat, Instagram-ot, csatlakozzatok élménybeszámolókért a zárt FB csoportunkhoz vagy olvasgassatok itt, a Bababarát Szállások weboldalán